Meghívó

Tisztelt Érdeklődők!

A komáromi Selye János Egyetem doc. RNDr. Tóth János, PhD. rektor úr védnöksége alatt megrendezi az

„Oktatás és tudomány a XXI. század elején”

elnevezésű

2014-es Nemzetközi Tudományos Konferenciáját

A konferencia időpontja: 2014. szeptember 16–17.
Helyszín: SJE Konferencia-központ – Hradná 2, 945 01 Komárno

A rendezvény célja az oktatók és a kutatók tudományos eredményeinek megismertetése. Elsősorban a humántudományok, a társadalomtudományok, a neveléstudományok, a közgazdaságtan és a vállalatirányítás területein tevékenykedő szakemberek számára nyit teret, de szeretettel várjuk a rokon szakterületek művelőit is. A konferencia lehetőséget nyújt tapasztalat- és eszmecserére, a kutatói munkával kapcsolatos új ötletek merítésére, a kapcsolatteremtésre, valamint az előadások közzétételére.
A konferencia 2014. szeptember 16-17. között kerül megrendezésre. A tanácskozás szekciókban zajlik.
Az egyes előadások anyagai szekciók szerint válogatva konferenciakötetben és egyéb kiadványokban lesznek publikálva. A konferenciakötetet elektronikus formában biztosítjuk minden aktív résztvevő számára.

A tervezett szekciók és az elérhetőségek:

Információs technológiák és oktatás: RNDr. Árki Zsuzsanna, PhD., arkiz@ujs.sk
Gazdaság és társadalom – új kihívások: Ing. Šeben Zoltán, PhD., sebenz@ujs.sk
Interdiszciplináris megközelítések az edukációban: PaedDr. Horváth Kinga, PhD., horvathk@ujs.sk / PaedDr. Strédl Terézia, PhD., stredlt@ujs.sk
A szlovakisztika nyelv- és irodalomtudományi szempontjai: PaedDr. Šenkár Patrik, PhD., senkarp@ujs.sk
Az irodalomtudomány és nyelvtudomány új kihívásai: PaedDr. Keserű József, PhD., keseruj@ujs.sk, PaedDr. Török Tamás, PhD., torokt@ujs.sk
Kötelesség, szabadság, jutalom az egyházakban és a vallásokban: Prof. ThDr. Karasszon István, PhD., karasszoni@ujs.sk

Az előadások anyagát MS PowerPoint formátumban javasoljuk elkészíteni. A plenáris előadások bemutatásának ideje 20-30 perc, a szekciókon belüli előadások ideje (amennyiben a szervezőbizottság nem határoz másként) 15 perc + 5 perc megvitatás.

Üdvözlettel,
A rendezők
Komárom, 2014.4.18.

Vélemény, hozzászólás?

Scroll to top